Karrier

„A belsőégésű motorgyártás csínját-bínját ismerem” – Liziczai Miklós sikertörténete

2023. 09. 05.

Egy olyan vezető sikertörténetét hoztuk el nektek, aki amellett, hogy szereldei munkatársként kezdte pályafutását a gyár első motorszereldéjében, ő volt például az Audi Hungaria első műszakvezetője. Munka mellett végezte el az egyetemet, Wolfsburgban képviselte motorjainkat az ottani minőségbiztosítás területén évekig, főszereplője volt a Global Engine motorsorunk felépítésének és felfuttatásának és rengeteg motoros tapasztalata mellett a járműgyárban is tevékenykedett évekig.

Liziczai Miklós egy olyan vezető vállalatunknál, akivel az elmúlt 27 év során rengetegen dolgozhattunk együtt. Igazi sikertörténet az övé, s most részleteiben mesélt nekünk audis éveinek legfőbb, legszebb pillanatairól. Kevesen tudják, hogy amellett, hogy szereldei munkatársként kezdte pályafutását a gyár első motorszereldéjében, ő volt például az Audi Hungaria első műszakvezetője. Munka mellett végezte el az egyetemet, Wolfsburgban képviselte motorjainkat az ottani minőségbiztosítás területén évekig, főszereplője volt a Global Engine motorsorunk felépítésének és felfuttatásának és rengeteg motoros tapasztalata mellett a járműgyárban is tevékenykedett évekig.

Olvassátok el történetét!

Mi jut eszedbe a vezérműszíjról?

Liziczai Miklós: Először egyértelműen az első audis éveim. 1996. március 1-én érkeztem a gyár első motorszereldéjébe. Akkoriban az Audi egy új cég volt a városban, a nyugat szellemét hozta ide és mint pályakezdő, örültem, hogy én is egy ilyen modern vállalatnál dolgozhatok. Autószerelő technikus végzettségemmel sori munkatársként tevékenykedtem a „komplett motor 2-es teamben”, ahol a vezérlést és a vezérműszíjat szerelik fel – akkoriban műszakonként 900 darabot. 

A felrakás technikáját kellett először úgy elsajátítanom, hogy ne törje fel a kezem a vezérműszíj, ne legyen vízhólyagokkal teli a kezem. Szép kihívás volt ez anno, kellett is hozzá persze pár hét, és az is, hogy a régóta ott dolgozó „nagy öregektől” leshettem el a szerelési fortélyokat. Büszke voltam rá, hogy 2-3 hét után a műszak utáni időszakok már nem a kezemen lévő vízhólyagok ápolásáról szóltak. (nevet). Egyébként még most is bármikor – talán még csukott szemmel is – fel tudnám tenni a vezérműszíjat.

Mikor döntöttél a főiskolai továbbtanulás mellett?

L.M.: Amikor elkezdtem a soron a munkát, akkor az egyértelmű és tiszta célom az volt, hogy jól teljesítsek és megálljam a helyem. 8 hónap után teamkoordinátor lettem - valószínűleg akkoriban már látták bennem, hogy alkalmas vagyok egy csapat irányítására. Rövid idő után azonban rájöttem arra, hogy ha nem tanulok tovább és nem lesz felsőfokú végzettségem, az jelentős gátat szab a fejlődési lehetőségeim körének. Ekkor határoztam el, hogy munka mellett beiratkozom a főiskolára levelező tagozaton. A teamben mindig a maximumot nyújtottam és folyamatosan egyre mélyebb szakmai szinteken mozogtam, így az iskolát audis tanulmányi szerződéssel végezhettem el.

Akkoriban munka mellett elkezdeni egy főiskolát nagyon motiváló dolog volt. Jó érzés volt, hogy miután elterjedt a híre a gyárban, legalább 3-4 kolléga szintén beiratkozott a területről.

Valóban Te voltál az első műszakvezető a vállalatnál?

L.M.: Igen. Az audis pályám első két évében még nem létezett a műszakvezető funkció. Akkoriban a vezetők (objekt menedzserek) műszakban jártak dolgozni, így ők töltötték be egyúttal a műszakvezető funkciót is. Amikor érezhető volt, hogy ez a megoldás hosszú távon nem ideális a termelés szempontjából, elindult egy pilot program.

 A programban én voltam az első olyan direkt munkatárs az Audi Hungaria történetében, akivel 1999-ben tesztelték a műszakvezető funkció létjogosultságát, lehetőségeit.

1999-től praktizáltam mint műszakvezető, majd 2000-től hivatalosan is, önállóan láttam el ezt a feladatot. 

Nagy büszkeséggel töltött el mindez, hiszen a legrátermettebb teamkoordinátorokat választották ki, akik ezt követően önállóan irányították a termelést. Ez már akkor is nagyon nagy dolognak számított. Minden ember örül és boldog, ha a munkáját elismerik, és jövőbemutató perspektívát kínál számára a munkáltatója. Én ennek szellemében igyekeztem helytállni és megmutatni, hogy mit tudok. 24 éves voltam, de nem ijedtem meg a feladattól, sőt lubickoltam benne, élveztem a dolgot. Ismertem a csapatomat, ismertem a gyártósort, tudtam, hogy ki, mire képes, nem éreztem magamon nyomást.

 Tudtam, hogy én felelek a csapatért, de abban is biztos voltam, hogy együtt meg fogjuk csinálni. És teljesítettük is az elvárásokat.

Diplomád megszerzése után mi volt az első mérnöki feladatod?

L.M.: Az államvizsga után még egy darabig műszakvezetőként dolgoztam, majd az akkoriban érkező Global Engine motorcsalád gyártósorának vezetője keresett meg az első mérnöki lehetőséggel. Az ő feladata az  volt, hogy tervezze meg és építse fel a gyártósort, engem pedig megkért, hogy ezen már együtt dolgozzunk. Nagyon szép kihívás volt, 10-15 fővel együtt közösen építettük fel a Bock Montage sort. 

Teljesen új feladatkörbe kerültem, de nagyon jól tudtam használni az addigi sori tapasztalataimat. Feladatunk volt a gyártósor vonalvezetésének megtervezése, a munkatársak kiválasztása, a képzési koncepció kidolgozása, a termelés elindítása, a gyártás stabilizálása és a gyártósor felfuttatása. Széles perspektíva volt, amin egy szuper csapattal együtt dolgozhattam.

„Előre tolt helyőrség”-ként funkcionáltál Wolfsburgban. Mit jelentett ez?

L.M.: Wolfsburgban „állomásoztam” 2 évig rezidens mérnökként a minőségbiztosítás területén. Rengeteg motorunkat szállítottuk ide az Audi Hungariától akkoriban, és ha bármelyik motorunkkal probléma merült fel, akkor az én feladatom volt a probléma megoldása a győri kollégákkal együtt. Mondhatni előre tolt helyőrségként funkcionáltam odakint az Audi Hungaria termékeinek minőségbiztosításában. Egy személyben voltam kint az Audi Hungaria képviselője. Amit én mondtam vagy tettem kint, az az Audi Hungaria véleményének és cselekedetének számított, szóval ez még nagyobb felelősségtudatra és önállóságra tanított.

Nem volt kérdés számomra, hogy a legfőbb célom mindig az legyen, hogy az Audi Hungariát a lehető legmagasabb színvonalon képviseljem odakint, jó kapcsolatot ápoljak a kollégákkal és persze mindeközben jól érezzem magam és fejlesszem a nyelvismeretem.

Számomra mindig az volt fontos, hogy úgy találjam meg az aranyközéputat, hogy az Audi Hungaria is és a vevő is elégedett legyen. Célom volt úgy balanszírozni, hogy a tetteim és a munkám által generált intézkedések mindkét oldalból elégedettséget váltsanak ki.

Hogyan kerültél vissza a komplett motorra?

L.M.: A tervezetthez képest előbb kellett hazajönnöm, mert kaptam egy lehetőséget, hogy azon a területen dolgozzak megbízott vezetőként, ahol anno sori munkatársként kezdtem: a régi szíjas szereldében, a gyár első motorszereldéjében. Egy percet sem kellett gondolkodnom rajta, hogy elvállaljam-e, hiszen sok tapasztalatom volt a sorról, a csapatok irányításáról és ez a felkérés egy nagyon nagy elismerés volt számomra.

2008 év közepén hazajöttem és átvettem a terület operatív vezetését. Sok olyan kollégám volt itt, akikkel anno együtt dolgoztunk a soron operátorként, teamkoordinátorként vagy műszakvezetőként. Úgy éreztem, hogy némi fenntartással, de mély bizalommal fogadtak a munkatársak. Nem egy ismeretelen, idegen került ide, hanem egy volt munkatársuk. Tudták, hogy mik az elvárásaim, mi az, ami nekem fontos, mi az értékrendem. Nem volt meglepetésfaktor.

Sőt! A mai napig hatalmas pluszt ad, hogy anno szereldei munkatársként kezdtem. Rég volt, de a soron történteket nem felejti el az ember. Bármilyen szituációba bele tudom képzelni magam - a munkatárs, a teamkoordinátor és a műszakvezető helyébe egyaránt. Amikor krízishelyzet van, szándékosan veszem elő a tapasztalataimat, így sokkal könnyebben tudok együtt gondolkozni, segíteni, mert én is több szerepben éltem át már mindezt. 

2010 végén abszolváltam az AC-t, így 2011 júliusában lettem hivatalosan vezető. 2015 márciusában kaptam egy felkérést, hogy a global engine területen a nagy szereldét vezessem, Csóka János szegmensvezető alatt. Ebben az 5,5 évben volt, amikor 1040 munkatárs tartozott hozzám. 2020 októberéig láttam el ezt a feladatot.

Miért volt különleges ez az időszak?

L.M.: Kreatív időszaka volt ez az Audi Hungariának, az automatizálásokat illetően nagyon sok projektünk volt. Ekkor jött be igazán a robotizáció. Olyan előremutató dolgokat sikerült megvalósítanunk, amivel a gyártás hatékonyságát tudtuk növelni, nagyon újszerű volt.

Informatikusként is szereztem diplomát egyébként, ez jó alapot adott számomra, hogy a digitalizáció fejlődésével lépést tudjak tartani. Tudtam programozni, adatbázisokat készíteni.

Ez nagyon nagy segítség volt, hogy egy húzó, innovatív irányba vigyük a termelésünket.

Sok mindent véghez vittünk. Például emberi kontroll helyett 3D szkenneres robotos ellenőrzést vezettünk be, a motorokat szállító palettákat munkatársak helyett robotokkal takaríttattuk, motorok tömítettségét szimat robottal vizsgáltuk - ezt egy kollégámmal mi találtuk ki és utána vezette be a többi gyártó terület.

Volt lehetőségünk, volt szabad kezünk! Az innováció nagy teret kapott nálunk és ezáltal valóban remek dolgokat sikerült megvalósítanunk ebben az időszakban.

Akkoriban ez a szerelde volt a fókuszban. Minden látógató csoport, delegáció, tiszteletét tette nálunk, büszkén mutattuk meg a kitalált új innovációkat látogatócsoportoknak, akár az AG felügyelő bizottság szintjéig - ez nagy dolog volt az én életemben is.

Ezt követően 2 izgalmas évet töltöttem a járműszereldében. Ez is igazán jó időszak volt a szakmai pályafutásomban. Sokan azt mondják, hogy a járműgyár és a motorgyár között gyakran van egy láthatatlan függöny. Én nem csak átláttam ezen a függönyön, hanem át is léphettem rajta. Teljesen új kollégákkal, teljesen új arcokkal ismerkedtem meg. Egy új hálózatba pottyantam bele, meg kellett találnom a helyem. Saját kapcsolatrendszeremet kellett kiépítenem. Jól sikerült és kedves kollégákat ismerhettem meg, és a mai napig tartó privát kapcsolatokat köszönhetek ennek az időszaknak.

Hol dolgozol most?

L.M.: 2022 októberében kerültem vissza a gyár első motorszereldéjébe. 1996-ban 1.8-as turbómotorokat és szívómotorokat gyártottunk itt, most az 1, 1.4-es és 1.5-ös motorok előállítási területe ez az Audi Hungariánál. Ez a terület idén 30 éves. Ennek a szereldének vagyok jelenleg a szerelde vezetője. Ennek a szereldének, ahonnan egykor elindultam. 

Úgy ismerem, mint a tenyerem. Itt voltam először munkatárs, majd teamkoordinátor, majd műszakvezető.  Az az igazság, hogy ezen a gyártósoron nagyon újat mondani nekem nem tudnak. 

Ebben az a jó, hogy minden helyzetben el tudom képzelni, hogy a munkatársak épp miről beszélnek, milyen félelmeik, aggodalmaik vannak és úgy tudok döntéseket hozni, hogy közben mindenki szemszögét figyelembe tudom venni.

Provokatív kérdés, de azért felteszem. Mit tudsz a motorgyártásról Miklós?

L.M.: (Nevet) Nagyjából mindent. Nem akarok nagyképű lenni, de az Audi Hungariás 27 évemből 25-öt motoron töltöttem el. A klasszikus belsőégésű motorgyártás csínját-bínját ismerem. Akár a gyártási folyamatok, a termékek, akár korábbi évek tapasztalatai alapján jól meg tudom saccolni, hogy egy-egy hibának, feltűnőségnek milyen kihatása lehet. Viszont nagy kihívás a transzformáció az elektromotor irányába. Most nekem is az egyik fő feladatom, hogy egyre több ismeretet és tapasztalatot halmozzak fel az elektromotorokról, hogy készen álljak rá, ha a jövőben ezzel kell foglalkozni. Egy új projekt megvalósítási fázisa előtt már évekkel elkezdődik a tervezési fázis és a gondolkodás. Fontos, hogy már a tervezési fázisban is felkészültek legyünk.

Miért Négykarikás sikertörténet a tiéd?

L.M.: A munkát illetően mindig egy kicsit többet akartam, mindig igyekeztem tovább fejleszteni magam. Mindig szerettem volna egy kicsit többet tanulni és tudni. Igyekeztem minden pozícióban a legjobbat nyújtani és ez ide vezetett. Igazából mindig csak tettem a dolgom. Azt hiszem, ezt nevezhetjük sikernek. Most is így viszem tovább, most is ez a célom a csapatommal.

A másik oldala a dolognak, hogy az Audi Hungaria az évek során mindig elismert. Minden eddigi pozíciómban meg volt a saját mozgásterem és a szabadságfokom. Nagyon hálás vagyok, hogy az elmúlt években önállóan tudtam dolgozni és önmagamat megvalósítani. Ezt próbálom a kollégáknak is biztosítani. Vezetőként már az is fontos nekem, hogy a csapatomat is fejleszteni tudjam és a területünket a csapattal együtt úgy irányítsam, hogy mindig egy kicsit jobbak legyünk. Próbálom az erősségeket, gyengeségeket felismerni és olyan feladatokat adni, amiben a képességeikhez mérten szabadon alkothatnak a munkatársaim. Én azt gondolom, hogy a kollégáim így tudnak fejlődni és magasabb szintre eljutni, ezért ezt a szemléletet fontosnak tartom. Ha mindezt meg tudom tenni, az nekem is és a vállalatnak is jó. Talán ez az, ami miatt leginkább azt tudom mondani, hogy én egy boldog ember vagyok.

Vissza az előző oldalra