Közlekedésbiztonság a középpontban – az Audi Hungaria támogatja a óvodások oktatását

2014. 09. 30.

• Az Audi Hungaria 2016-ig meghosszabbította a Kölyök-KRESZ projekt támogatását
• Eddig több mint 3 400 gyermek vett részt a programban

Győr, 2014. szeptember 30. – „Ha piros van megállj, az úton zöldnél kelj át!”: az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. a következő három évben is támogatja az óvodások Kölyök-KRESZ foglalkozásait. A Vidám Kölykök Közhasznú Egyesület munkatársai interaktív formában, játékos módon ismertetik meg a gyerekeket a KRESZ szabályaival. Az oktatás szeptemberben 29 győri óvodában kezdődött el. A 2010-ben indított program eddig több mint 3 400 gyermeket nevelt biztonságos közlekedésre.

„A gyermekek különösen veszélyeztetett résztvevői a közlekedésnek. Ezért nagyon fontos számunkra, hogy már óvodás korban megismertessük velük a közlekedés alapjait. Ennek köszönhetően a legkisebbek is biztonsággal tudnak közlekedni az utakon”, foglalta össze Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója a program célkitűzését.

„Szeretnénk elérni, hogy a közlekedési szabályok és azok betartása tudatossá váljon a gyerekekben. Ezt minél korábban kezdjük, annál hatékonyabban tudjuk a kicsiket biztonságos közlekedésre nevelni”, mondta Koczkás Patrícia, a Vidám Kölykök Közhasznú Egyesület elnöke.

A Kölyök-KRESZ program következő tanéve 2014 szeptemberétől 2015 júniusáig tart a regionális óvodákban. A Vidám Kölykök Közhasznú Egyesület munkatársai például KRESZ táblákat ábrázoló képek segítségével az úton és járdán előforduló tipikus közlekedési szituációkat mutatják be a gyerekeknek. A foglalkozásokon játékok, mint például kisautók, közlekedési szőnyegek és irányító táblák is bevetésre kerülnek. A tananyag kifejezetten az óvodás célcsoport sajátosságaihoz igazodik. A Kölyök-KRESZ program végén minden gyerek „Gyalogos jogosítványt” kap. 2010 és 2013 között több mint 3 400 gyermek vett részt összesen 29 győri óvodában a kurzusokon.
2009-ben a Vidám Kölykök Közhasznú Egyesület fejlesztett ki egyedi játékokat és tananyagot az óvodások számára. A koncepció kidolgozása során a Győr Városi Rendőrkapitányság és az önkormányzat képzésért felelős intézménye is szakmai támogatást nyújtott.

Az Audi Hungaria 1993-as alapítása óta elkötelezett a szociális ügyek, a sport és a kultúra támogatása mellett. A társadalmi felelősségvállalás központi helyen szerepel a vállalat stratégiájában. Az elmúlt évben is számos szociális projektet támogatott a vállalat: tavaly a Győri ETO FC – FC Bayern München barátságos futballmérkőzés bevételét karitatív intézmények és alapítványok támogatására fordította, illetve a vállalat munkatársai által összegyűjtött 500 ajándékcsomaggal számos rászoruló család és hajléktalan karácsonyát tette emlékezetessé.
 

Letölthető állomány

  • Kolyok KRESZ_sajtófotó1.JPG Letöltés (2,92MB)

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap