2013. 09. 09.
Sportos, elegáns és sokoldalú – az Audi bemutatja új A3 Cabriolet modelljét. A kompakt négyüléses újdonság lágyan ívelő formáival és vászontetejével vonzza a tekinteteket. Az A3 Cabriolet ugyanakkor következetes könnyűszerkezetes építésével, új motorjaival, sokoldalú hálózati kapcsolataival és nagy tudású vezetői segédrendszereivel műszakilag is kategóriája élvonalát képviseli.
Külső formavilág
Az új Audi A3 Cabriolet jelentősen megnőtt elődjéhez viszonyítva, hosszúsága 4,24-ről 4,42, tengelytávja 2,58-ról 2,60, míg szélessége 1,77-ről 1,79 méterre nőtt. Csupán magasságában (1,41 méter) mérhető 15 milliméteres csökkenés, a nyitott négyüléses modell így még elegánsabb és sportosabb kiállással jelenik meg az úton. Csomagtere 60 literrel bővült és könnyebben pakolható. A kerékjáratokban akár 19 col peremátmérőjű kerekek is elférnek.
Az Audi A3 Cabriolet elejét a jellegzetes Singleframe hűtőrács határozza meg. Karcsú fényszórói határozott „tekintetet” kölcsönöznek számára, s éppúgy a vízszintes vonalakat hangsúlyozzák, mint a lökhárító légbeömlő nyílásai. Kívánságra az Audi LED-technikájú fényszórókat is szállít, amelyek az alsó-középkategóriában egyedüliként folyamatos hatótáv-állítással is rendelkeznek.
A kétajtós modell harmonikus arányaiban karosszériája hátsó túlnyúlása jut döntő szerephez. Az első szélvédőkeret alumíniumból készül, s a teljes járművön alumínium díszléc fut körbe. Oldalán határozottan meghúzott „tornádóvonala” és feszes felületei látványos fény-árnyék játékot űznek.
A vászontető
Az új A3 Cabriolet könnyű magnézium-acél szerkezetre feszített vászontetővel készül, amely harmonikusan illeszkedik formavilágába. Az elektrohidraulikus mozgatómechanizmusa gombnyomásra egyaránt kevesebb, mint 18-18 másodperc alatt nyitja illetve zárja, 50 kilométer/órás tempóig akár menet közben is. Nyitott helyzetében a három rétegbe hajtott tető a 287 literes csomagtartót alig korlátozó rekeszébe záródik.
A teljesen automatikus mozgatású vászontető üveg hátsó szélvédővel készül, s alapkivitelben fekete színű. Igényes alternatívaként a szintén automatikus mozgatású, vastagabb belső habszigeteléssel ellátott akusztikai vászontető kínálkozik, tovább mérsékelve az A3 Cabriolet eleve csekély belső zajszintjét. Az akusztikai vászontető igény szerint fekete, szürke vagy barna külső színben, illetve fekete és holdezüst mennyezetkárpittal rendelhető. A szélterelő az Ambiente felszereltségi szinten a szériakivitel része, míg az első fejtér-fűtés extraként kapható. Boruláskor két rugó-előfeszítésű, alapesetben a karosszériába süllyesztett aktív borulásvédő keret óvja a bennülőket.
Karosszéria
Az alapkivitel saját tömege mindössze 1.365 kilogramm, az új Audi A3 Cabriolet így megnövekedett méretei és kényelmi színvonala ellenére is mintegy 50 kilogrammal könnyebb elődjénél. A kellő torziós merevséget szolgáló különleges megerősítéseivel a puszta karosszériaszerkezet 30 kilogrammal könnyebb a korábbinál, a motorházfedél anyaga ez esetben alumínium. Az A3 Cabriolet utasterében és motorkonstrukciójában szintén a könnyűszerkeztetes építés szigorú irányelvei a meghatározók, e szakterület úttörőjeként az Audi egyértelműen az élen áll az alsó-középkategóriában. A külső színek palettáján az ügyfelek 16 árnyalat közül válogathatnak.
Utastér
Az új Audi A3 Cabriolet belső formavilágát is elegánsan ívelő vonalak és letisztult felületek határozzák meg. A műszerfal karcsú és alacsony, s első felét lendületes formák, illetve a vezető felé forduló középkonzol jellemzi. A repülőgépek sugárhajtóműveit idéző, nagyméretű kerek légbefúvó nyílások, a légkondicionáló berendezés kezelőpanelje és a háromdimenziós hatású dekorbetétek már a felsőkategória hangulatát hozzák el az utastérbe. Az extrafelszerelésként kínált belsővilágítás-csomag első ízben tartalmaz az olvasólámpákhoz érintőkapcsolókat.
Mint minden Audi esetében, a kidolgozás minősége itt sem tűr kompromisszumot, a kezelés pedig egyszerű, magától értetődő és kényelmes. Az utastér akár négy felnőtt számára is komfortos helyet kínál, a hátsó üléstámla pedig széles rakodónyílást szabaddá téve hajtható le. A kormánykerék és az ülések egyaránt új fejlesztések, a szintén új elektromechanikus rögzítőfék kapcsolója padig a középső alagút konzolján kapott helyet.
Az egyes felszereltségi szintek Attraction, Ambition és Ambiente néven sorakoznak a kínálatban, az Ambition változathoz rendelhető S line sportcsomag a teljes utastérnek sportos fekete alaptónust kölcsönöz. A kárpitanyagok választékában szövet és bőrfajták mellett egy Alcantara/bőr kombináció is szerepel. Az Audi design selection lasszóbarna összeállítás kifejezetten exkluzív hangulatot áraszt.
Vezetői segédrendszerek
Még biztonságosabb és pihentetőbb a vezetés az Audi A3 Cabriolet volánja mögött fejlett vezetői segédrendszerei használatával. A gazdaságossági programmal és pihenő-ajánlási funkcióval kiegészített vezetőinformációs rendszer az Ambition és Ambiente szinteken az alapfelszereltséget bővíti. Az extrafelszerelések listáján e téren az adaptive cruise control, az Audi side assist, az Audi active lane assist, a közlekedési táblák kameraalapú felismerő funkciója, a szelektív kijelzéssel működő parkoló-asszisztens és az Audi pre sense biztonsági segédrendszer különböző fokozatai is megtalálhatók.
Nemkülönben vonzó az infotainment-modulok kínálata, csúcsán a Bang & Olufsen hangrendszerrel és az MMI navigáció plusz navigációs rendszerrel. A rendkívül vékony, hét col képátlójú monitor elektromosan emelkedik ki a műszerfalból. A kezelőfelületen a központi forgató-/nyomógomb az MMI touch rendszerrel közösen érintőfelülettel bővült (touchwheel), amely a gomb tetején teszi lehetővé a betűk és számok intuitív beírását.
Az Audi connect a vezetőt és környezetét összekötő szolgáltatások koncepciója. Az új Audi A3 Cabriolet modellekben az MMI navigáció plusz navigációs rendszer kiegészítéseként az internet-kapcsolatról is gondoskodik, sőt, ahol megoldható, mindjárt a rendkívül gyors LTE átviteli szabvány szerint (novembertől rendelhető). Az integrált WLAN-hotspot kényelmes lehetőséget kínál az utasok számára, hogy külső eszközeikkel kedvükre szörfözzenek a világhálón vagy éppen elektronikus levelezésüket bonyolítsák.
A vezető számára e fejlett technika az Audi connect internetes szolgáltatásait hozza el az autóba, a Google Earth és a Google Street View képeivel végzett navigációtól az online közlekedési információkon át, egészen a Facebook- és Twitter-elérésig. Az Audi connect legfrissebb szolgáltatása a parkolóhely-információ, amely a parkolóházak és mélygarázsok szabad helyeiről szolgál hasznos adatokkal.
Hajtásrendszer
Az Audi A3 Cabriolet palettáján piaci bevezetésekor sorakozó három, teljes egészében új fejlesztésű motor szintén nagyban hozzájárul a modellek sportos karakteréhez. A két TFSI-erőforrás 1,4 és 1,8 liter összlökettérfogatából 103 kW (140 LE) illetve 132 kW (180 LE), míg a 2.0 TDI 110 kW (150 LE) teljesítményt produkál. A későbbiekben további aggregátok is csatlakoznak a kínálathoz, a 81 kilowattos (110 LE) 1.6 TDI technikától egészen az Audi S3 Cabriolet hajtásáért felelős, nem kevesebb, mint 221 kilowattal (300 LE) érkező 2.0 TFSI konstrukcióig. Az új Audi A3 Cabriolet minden erőforrása közvetlen befecskendezéssel, turbófeltöltéssel működik, s tartalmazza az automatikus motorleállítás és -indítás rendszerét (Start-Stop System).
A piaci bevezetéskor választható három motor átlagosan 12 százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beéri, mint elődeik, mégpedig dinamikusabb menetteljesítmények mellett. Az 1.4 TFSI technikával az orrában az Audi A3 Cabriolet például álló helyzetből 9,1 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, miközben 100 kilométerenként átlagosan 5,0 liter benzin is elegendő számára (széndioxid-kibocsátás: 114 g/km). E magas fokú gazdaságossághoz az Audi cylinder on demand (COD) rendszer is hozzájárul, amely alacsony terhelési tartományokon kettőt önműködően leállít az 1.4 TFSI négy hengere közül.
Erőátviteli rendszere tekintetében az Audi A3 Cabriolet szintén a technika legfrissebb állását képviseli. Az 1.8 TFSI erőforrás eleve a hétfokozatú S tronic sebességváltóval érkezik, amely az Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszerrel együtt az üzemanyag-fogyasztást tovább csökkentő szabadonfutó üzemmódot is kínál. Az 1.4 TFSI és 2.0 TDI hatfokozatú manuális sebességváltóhoz csatlakozik. A későbbiekben – az alsó középkategóriájú kabriók körében további egyedülálló újdonságként – a quattro állandó összkerékhajtás is megjelenik a kínálatban.
Futómű
Sportos irányíthatósági tulajdonságok, magas fokú biztonság és kényelem – az új Audi A3 Cabriolet futóművét is igényes technika jellemzi. A MacPherson-rendszerű első felfüggesztések részben alumíniumkomponensekből épülnek fel, a négykaros hátsó felfüggesztések pedig egymástól optimálisan különválasztva veszik fel a hossz- illetve oldalirányban ébredő erőket. A szervokormány gazdaságos elektromechanikus rásegítést kínál.
Az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC) az ugyancsak elektronikus differenciálzár-hatású funkciót is tartalmazza, még folyamatosabbá és biztonságosabbá téve a tempós kanyarvételeket. Az erőteljes fékrendszert stabil fékhatás és tartósság jellemzi. A keréktárcsák peremátmérője 16 és 19 col között választható, a gumiabroncsok választéka pedig 235/35 méretig terjed. Sportfutómű két változatban is rendelhető, alapesetben 15, az S line változatban pedig 25 milliméterrel süllyesztve mélyebbre a karosszériát.
Az Audi A3 Cabriolet high-end extrái között említhető az Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszer (az Ambition felszereltségi szinten széria), amellyel a vezető a motormenedzsment, a szervokormány, az S tronic sebességváltó és a légkondicionáló berendezés működésének alapvető karakterisztikáját választhatja meg többféle üzemmód szerint. A szabályzás adott esetben olyan opcionális rendszerek működésére is kiterjed, mint például az Audi magnetic ride adaptív csillapítás-szabályzás, az adaptive cruise control, az adaptive light és az áttételét a bekormányzási szöggel folyamatosan növelő progresszív kormányzás.
Az új Audi A3 Cabriolet a győri üzemben gördül le a szerelőszalagról, amelyet az Audi több mint 900 millió eurós beruházás keretében bővített. A magyarországi értékesítés novemberben indul, az első példányok 2014 első negyedében érkezhetnek a márkakereskedőkhöz. Szériafelszereltségében számos sportos és kényelmes technika szerepel, például a komfortkulcs vagy éppen az integrált fejtámlával és a vállövön rombuszmintás steppeléssel készülő S-sportülések.
Az Audi S3 Cabriolet (előzetes adatok)
A röviddel az alapváltozatok piaci bevetését követően érkező S3 csúcsmodell különösen sportos menetteljesítményekkel ruházza fel az Audi kompakt kabrióját. A 2.0 TFSI aggregát ez esetben 221 kW (300 LE) teljesítményt és 380 newtonméter maximális forgatónyomatékot küld főtengelyére. A 0-100 km/h sprint a hatfokozatú S tronic sebességváltóval csupán 5,4 másodpercig tart. A négyhengeres turbófeltöltésű motor átlagosan 7,1 liter üzemanyagot igényel 100 kilométerenként.
A quattro állandó összkerékhajtás rendszerében elektronikus szabályzású, lamellás tengelykapcsoló működik. A futómű itt 25 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát, a 18 col peremátmérőjű kerekek mögött 17 colos tárcsafékek dolgoznak, de az Audi magnetic ride rendszerével együtt akár 19 colos keréktárcsák is rendelhetők. A progresszív kormányzás a szériafelszereltség része.
Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.
Telefon
+36 96 66 8888
E-mail
Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.
Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.