Audi Hungaria a társadalomért

Egy olyan világban, ahol az emberek és kultúrák találkozása egyre intenzívebb, a szinergiák vagy épp az egymást kioltó impulzusok sokasága szinte minden percben új kihívások elé állít minket, minden eddiginél fontosabbá vált, hogy felismerjük és vállaljuk társadalmi felelősségünket.

A kultúrák közötti párbeszédet, az értékek közvetítését helyezzük az Audi Hungaria társadalmi szerepvállalásának fókuszába. Meggyőződésünk, hogy egészséges társadalomban és versenyképes gazdasági közegben kell a jövő generációjának felnőni.

Társadalmi jelenlétünk sokszínű és egyben szerteágazó. A magas minőség és a nemzetközi nívó az, ami közös bennük. Aktív szerepet vállalunk, kezdeményezőként és katalizátorként lépünk fel azokon a területeken, ahol tudásunkkal, tapasztalatunkkal és gazdasági erőnkkel képesek vagyunk fenntartható és hosszú távú partnerséget kiépíteni. Nemzetközi brandként programjaink globális impulzusok alapján épülnek fel, ugyanakkor minden esetben kiemelten fontos számunkra az intenzív regionális jelenlét.

Elkötelezettségünk nem pusztán költségvetési tranzakció, hanem kölcsönös kíváncsiságon alapuló együttműködés.


Oktatás és tudomány

Meggyőződésünk, hogy az utánpótlás-nevelés, a mérnöki diszciplínák magas szintű oktatása, valamint a képzés színvonalához való hozzájárulás épp úgy az ipari szereplők feladata, mint az oktatási intézményeké. Ezért is kiemelt projekt számunkra a Széchenyi István Egyetemmel való stratégiai szintű együttműködés az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén, valamint az Audi Hungaria Schule támogatása, mely vállalatunk egyik legnagyobb ívű, oktatásra fókuszáló projektje.


Oktatás és tudomány
Kultúra

Kultúra

Közös értékek, kölcsönös megbecsülés, mindvégig tiszteletben tartva az alkotói szabadságot. Hiszen ez a mozgatórugó, legyen szó akár fejlesztőmérnökök innovatív munkájáról, vagy művészek alkotói folyamatáról. Kulturális partnereink, a Győri Balett és a Győri Filharmonikus zenekar sikertörténetei kicsit a mi történetünk is. Bízunk benne, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy alkotásaik elvigyék városunk hírnevét a világba. Főszponzorként büszkén segítjük munkájukat.

Sport

A sport nem egyszerűen a kitartásról szól. Komplex tudás, döntések sokasága, fegyelmezettség, lojalitás és csapatszellem. Vállalatunk fókuszában nem azért vannak világhírű sportolók mert ismertek, hanem azért, mert jelképei azoknak az értékeknek, amelyeket az Audi Hungaria fontosnak tart, legyen az a prémium minőség, tehetség, kitartás, erő, bátorság vagy a céltudatosság. Az Audi Hungaria 2006 óta névadó főszponzora a többszörös bajnokok ligája győztes és többszörös magyar bajnok Győri Audi ETO KC-nak.
Sport
Karitatív tevékenység

Karitatív tevékenység

A legnagyobb multinacionális vállalatok tevékenységében is vannak olyan momentumok, amelyek a klasszikus gazdasági mérőszámokkal nem mérhetők. A környezetünkért, azon belül is a közvetlen lakóhelyünkért érzett felelősség, az önzetlen segíteni akarás lehetőség számunkra, hogy viszonozzuk a közösség szeretetét. A Petz Aladár Megyei Oktatókórház rendszeres támogatóiként a koronavírus elleni küzdelemből is igyekeztünk kivenni a részünket.

Színpadon az egykori Dzsingisz Kán sztárja: Mándoki László - 2008. 08. 01.
• Rocklegendák koncertje a győri Nyár Fesztivál zárásaként • Nemzetközi sztárok az Audi támogatásával Győrben • 30.000 zenerajongót várnak augusztus 30-án a rendezvényre
Záróvizsgát tettek a járműgyártó és szerszámkészítő tanulók az Audi Hungariánál - 2008. 06. 10.
• 45 végzős a 2007/2008-as tanévben • Sikeres képzési program
A magyar bajnok az Audival ünnepelt - 2008. 05. 29.
• A győri kézilabdások ismét a csúcson • Szezonzáró a főszponzorral

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+36 96 66 8888
E-mail