Új körforgalom közös összefogással

2009. 06. 04.

• Tovább javul a győri közlekedés
• Több mint 72 millió forintos hozzájárulás az Audi Hungariától

A győr 1-es számú főút közlekedésének könnyítése érdekében, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. és állami támogatással megépült körforgalmi csomópont jelentősen hozzájárul a bevezető út tehermentesítéséhez. A projekthez az Audi Hungaria több mint 72 millió forinttal járult hozzá. A modern közlekedési elvárásoknak megfelelően tervezett körforgalom Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ és az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. együttműködésében épült. Az új csomópontot ma Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere és Thomas Faustmann, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatójának jelenlétében adták át.

A frekventált helyen lévő kereszteződésen ezidáig mintegy 2.000 jármű haladt át óránként. Az új, kétsávos, 60 méter átmérőjű körforgalmi csomópont jelenleg több mint 3.000 jármű áthaladását teszi lehetővé óránként (plusz 50%).

Molnár Csaba miniszter elmondta: „Magyarország közlekedéspolitikájának kiemelt célja a közlekedés biztonságának növelése. Minden egyes megépült körforgalom hozzájárul a balesetek számának csökkenéséhez. A csomópont átépítése, melynek költségeinek 70 százalékát kormányzati forrásból biztosítottuk, nettó 214 millió forint kivitelezési költséggel valósult meg.”

Borkai Zsolt, Győr polgármestere hangsúlyozta, a város az átmenő forgalom és a város északi iparterületének könnyebb megközelíthetősége érdekében támogatta a körforgalom megépülését. A városban zajló Közlekedés Korszerűsítési Program keretében Győr közlekedése felgyorsult, biztonságosabbá vált. Ehhez járul hozzá az új körforgalom is, amely a Budapest felől érkezőknek is megkönnyíti a város megközelítését.

„Az Audi Hungarai fejlődésével, növekedésével párhuzamosan úgy a személy-, mint a teherforgalom jelentősen növekedett a vállalat telephelyéhez vezető út és a főút kereszteződésében. Az új körforgalom hozzájárul a közlekedésbiztonság és az jármű-áteresztőképesség növekedéséhez”, mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója a csomópont hivatalos átadásakor.

Több mint 66 millió forintos beruházási összeggel az Audi Hungaria az építési költségek 30%-át vállalta magára. Valamint további 6 millió forint értékben a vállalat finanszírozta az kivitelezést megelőző tervezési- és engedélyezési folyamatot. Az Audi Hungaria gyártervezésének munkatársai jelentős operatív részt vállaltak a munkafolyamatban. Az Önkormányzat minden támogatást megadott a körforgalom megépüléséhez, területeket adott át, és biztosította a műszaki és kivitelezési munkálatok zavartalan működését is.

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap