2009. 10. 28.
• Az Audi Hungaria kapta a „Közép-európai Környezeti Jelentési Díjat“ 2008-as Környezetvédelmi nyilatkozatáért
• A zsűri értékelése: „precíz és teljes“
• A kiadvány 33 versenytársat utasított maga mögé
Győr – A fenntarthatósági és környezetvédelmi jelentések közép-európai versenyén az Audi Hungaria a vállalat 2008-as Környezetvédelmi nyilatkozatával vett részt. A 2001-ben a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég által alapított díjat 2006 után immár második alkalommal nyerte el az Audi Hungaria. A díjat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át tegnap ünnepélyes keretek között.
« Az erőforrások védelme és a környezetünkkel kapcsolatos felelősségteljes cselekvés fémjelzi az Audi Hungaria vállalati filozófiáját. Az évente készülő Környezetvédelmi nyilatkozat fontos eszköz ennek bemutatására” - mondta Thomas Faustmann, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója.
Ebben az évben 34 neves nemzetközi vállalat indult a megmérettetésen a közép-európai térségből. Az Audi Hungaria Környezetvédelmi nyilatkozata a vállalat környezetmenedzsmentjének sokszínűségét mutatja be, és lehetőséget nyújt az olvasónak arra, hogy betekintést kaphasson a kulisszák mögé, a környezeti célok gyakorlati megvalósításába, így például a minimálkenés teghnológiájának hulladékcsökkentést célzó bevezetésébe.
Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.
Telefon
+36 96 66 8888
E-mail
Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.
Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.