Audi Kreaktivity 2010

2010. 04. 01.

• Műszaki vetélkedő diákoknak
• Célcsoport: 400 középiskola
• Kreativitás és csapatszellem a középpontban

Harmadik alkalommal rendezi meg az Audi Hungaria a műszaki orientált „Audi Kreaktivity“ versenyt középiskolás diákok részvételével. A verseny célja egy olyan jármű elkészítése, melyet nem belsőégésű- vagy elektromotor hajt, mégis képes megtenni egy 20 méter hosszú távot. A megmérettetés kiváló lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy erősítsék kreativitásukat, innovációs készségüket és a csapatszellemet.

Az „Audi Kreaktivity“ versenyt idén harmadik alkalommal hirdeti meg a vállalat az ország több mint 400 középiskolája számára. A 15 legjobb pályamű kvalifikálja magát a győri döntőbe, ahol a szakmai zsűri a dizájnt, az innovatív megoldásokat és a járművek sebességét értékeli majd.

„Ez a megmérettetés kitűnő lehetőség arra, hogy a résztvevő fiatalok kreativitását és rugalmasságát fejlesszük, felkészítsük őket a jövő kihívásaira. Egyben idejekorán megismertetjük vállalatunkat a jövőbeni potenciális munkavállalókkal“, mondja Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatója.

A július elején, Győrben megrendezésre kerülő döntő során a csapatoknak német nyelven kell bemutatniuk munkájuk eredményét, azaz a legfeljebb 50x50x50 cm méretű járművet. A járműnek 20 méter hosszúságú szakaszt kell megtennie.

A legjobb csapat jutalma egy háromnapos látogatás Ingolstadtban, az AUDI AG telephelyén és élményutazás egy Audival. Dizájn, sebesség és innováció kategóriában is értékes díjak nyerhetők.

Az Audi Hungaria számára ez a rendezvény lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat vonzó munkaadóként mutatkozzon be már a középiskolások körében is és kapcsolatba kerüljön a jövőbeli gyakornokokkal, főiskolai és egyetemi hallgatókkal.
A diákok a verseny során csapatmunkában próbálhatják ki saját kreativitásukat és technikai készségeiket.

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap